A Rákóczi Alapítvány elhívatása a fiatalok segítése és támogatása. Nem volt ez másképp az orosz-ukrán háború kitörésekor sem. A nagylelkű adakozóknak köszönhetően az Alapítvány 41 kárpátaljai fiatalt tudott segíteni, összesen 20 000 CAD összegben. Három támogatott fiatallal, Ombodi Regina-Ágotával, Csuka Mónikával és egy Budapesten tanuló fiatal hölggyel, R. Terivel beszélgettünk. Teri otthontartózkodó családja érdekében, nem szerette volna nevét közölni. Eheti cikkünkben Regina-Ágota mondja el gondolatait.
- Hogyan telnek jelenleg a mindennapjaid?
A napjaim elég egyhangúan telnek, ház körüli teendők, tanulás, stb. Jelenleg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) képzésén veszek részt történelem (nappali) illetve tanítói (levelező) képzésben. A hét majdnem minden napján vannak óráink, így a délelőttjeimet főként ez tölti ki, délután pedig egy kis pihenés, a másnapi órákra való készülés, beadandók elkészítése, amik egyre csak sűrűbbé válnak, hisz a vizsgaidőszakhoz közeledve egyre több dolgozat és beadandó lesz – kezdi beszélgetésünket Ombodi Regina-Ágota.
- Hogyan érzékeled a háború hatását?
A háború hatását sajnos elég jelentős mértékben érzékelem, hiszen a férjemmel már a háború első napján elhagytuk az otthonunkat, s Budapestre érkeztünk. Jelenleg is itt élünk átmenetileg, egy albérletben. Szüleink azonban otthon maradtak, így rendkívül nehéz a tőlük való távollét, bár már máskor is volt rá alkalom, a körülmények rendkívül másak.
- Miben változott meg az életed a háború miatt?
Amint azt előbb is említettem, elsősorban a lakhely vagy talán inkább tartózkodási helyem változott meg. De megváltozott az oktatás is, hisz jelenléti oktatásról áttértünk ismét távoktatásra. A férjemmel, az esküvő után elkezdtük a közös otthonunkat építeni, rengeteget dolgoztunk rajta, s most nem tudjuk, hogy beköltözhetünk-e valaha. Szerettünk volna otthon letelepedni, véglegesen és maradni, azonban a jelenlegi helyzetben nem maradhattunk, jönnünk kellett. Ezt érzem az egyik legnagyobb változásnak. Eldöntöttük, hogy maradunk a szülőföldünkön, s fokozatosan lépésről lépésre haladtunk a közös otthonunk építésével, tervezgettük a jövőnket. Elképzeltük milyen lesz ott, most azonban minden távolinak tűnik. Túlságosan is. A családtól való távollét, az aggódás, hogy mi lesz az otthonmaradottakkal, biztonságban lesznek-e. Azonban nem szabad elfelednünk a nehézségek ellenére sem, hogy még mindig sokkal jobb helyzetben vagyunk, mint azok az emberek, akik a bombázásoktól menekülnek, családtagjaikat veszítik el, egész életük munkája egy szempillantás alatt tűnik el. Rendkívül nehéz és összetett helyzet ez, minden szempontból – folytatta Regina-Ágota.
- Mit jelent számodra a Rákóczi Alapítvány és a Rákóczi Családi Kör?
2017-ben vettem részt a Rákóczi Magyarságismereti Mozgótáborban, nővérem bíztatására, aki azt megelőző éven vett részt rajta. Nehéz pontosan szavakba önteni mit is jelent, de maga a megfogalmazása sokat elárul: Családi Kör. Valóban olyan ez, mint egy nagy család, egy rendkívül összetartó közösséget jelent számomra. A tábor során olyan velem egykorúakat ismerhettem meg, akik hasonló helyzetben éltek/élnek mint én. Mai napig tartjuk egyesekkel a kapcsolatot, figyelemmel kísérjük egymás életét, amennyire lehet. Mindezt a Kanadai Rákóczi Alapítványnak köszönhetjük, mely támogat minket, s további pályázatokkal (pl. a Trianon 100) újabb lehetőségeket teremtenek számunkra, hogy magyarságunkat és identitásunkat megélve merítsünk erőt egymás történeteiből.
- Hogyan járult hozzá életedhez a támogatás, amit az Alapítványtól kaptál?
Rendkívül sokat jelentett a támogatás, hisz az albérlet, amelyben vagyunk, nem igazán felszerelt, s olyan hirtelen (alig egy óra leforgása alatt) csomagoltunk össze, s nem gondoltuk, hogy ilyen sokáig húzódik, hogy sok mindent kellett a mindennapi élethez megvenni, főképp konyhai alapeszközökre gondolok (mint tányér, fazék, pohár, stb). Ezek mellett a lakásban nem volt bekötve az internet, amelynek a költségeit szintén a pályázatból fedeztem, hiszen, az online oktatás miatt ez elengedhetetlen volt a tanulmányaimhoz. Az anyagi támogatás és tárgyi létszükségletű dolgok fedezésén túl a támogatás tovább erősítette azt az érzést bennem, hogy mennyire összetartó és figyelmes a közösség része lehetek, amelynek nagylelkű tagjai, hisz bármikor segítenek nemzettársaikon, és figyelnek, érdeklődnek, aggódnak értünk.
Rendkívül hálás vagyok azért, hogy ennek a közösségnek a tagja lehetek, és hogy van mögöttem egy támogató „nagy család”. Örömmel tölt el, hogy megismerhettem hasonló helyzetben levő embereket, élményeket és ismereteket szereztem a mozgótáborban. Életem egyik legjobb döntése volt, amikor beadtam pályázatomat a Magyarságismereti Mozgótáborba – zárta beszélgetésünket Regina-Ágota.
A cikk a Kanadai Magyarság hetilap korábbi számában jelent meg.