A kanadai Rákóczi Alapítvány pályázatot hírdet

a 26. Diákok Határok Nélkül – Magyarságismereti Mozgótábor

programján való részvételre 2019-ben

Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez! Mindehez nem kell mást tenned, mint pályázni a Rákóczi Mozgótáborra! 

Tanulmányaikban eredményes, tehetséges, kreatív, talpraesett 15-19 éves középiskolai, gimnáziumi, líceumi, szakközépiskolai tanulói jogviszonnyal rendelkező fiatalok jelentkezését várjuk, akik érdeklődnek népünk történelme, hagyományai, irodalma és műemlékei iránt.

A Magyarságismereti Mozgótábor célja:

Határon túli magyar és kanadai fiatalok magyarországi körútja, melynek során mélyebben megismerkednek a résztvevők a magyar történelemmel, kultúrával, művészetekkel. Megismerkednek a résztvevők egymással, az otthonról hozott kultúrális értékeket (ének, tánc, stb.) a tábor tagjai számára közkinccsé teszik.

helyszínei: Pécs, Miskolc (3-3 nap), Budapest (4 nap)

időpontja: 2019. június 27. – 2019. július 8.

szervezői:  II. Rákóczi Ferenc Alapítvány a Kárpát-medencei Fiatalokért (Budapest)

                    Rákóczi Alapítvány (Kanada)

                    magyarországi Templomos Lovagrend

Pályázhatnak:

  • azok a magyar fiatalok, akik a Kárpát-medencében határon túli magyar területen élnek;
  • 15. életévüket 2019. június 27-ig betöltötték és még nem töltötték be a 19. életévüket;
  • elkötelezetten érdeklődnek a magyar történelem és kultúra iránt;
  • az alább megadott pályatételek egyikét kidolgozzák és benyújtják a területileg illetékes referensnek;
  • korábban nem vettek részt Magyarságismereti Mozgótáborban;
  • vallásukat gyakorló fiatalok, felekezeti hovatartozástól függetlenül.

A pályázathoz csatolni kell:

  • önéletrajzi leírást: elérhetőségek – levelezési és e-mail cím, telefonszám, családi körülmények ismertetése; eddigi tanulmányok, iskolák; érdeklődési körök, szakkörök, versenyek és azon elért helyezések; közösségi feladatok
  • tanár (osztályfőnök esetleg igazgató), lelkész ill. közéleti személyiség ajánlását (összesen 2db ajánlás);
  • nyilatkozatot arról, hogy korábban még nem vett részt Magyarságismereti Mozgótáborban;
  • saját címre megcímzett és felbélyegzett válaszborítékot (adott országon belül);

  A pályázat a területileg illetékes referensnek nyújtandó be (alább közöljük).

A pályázat benyújtásának határideje: 2019. április  6. – a határidő meghosszabbítva 2019. április 26-ig (postai bélyegző dátuma).

A pályázat elbírálásnak ideje és értesítés a pályázatról: változó régiók szerint, a helybeli referens  minden esetben értesíti a pályázókat.

 A pályatételek: kidolgozandó az egyik, min. 2 max. 3 oldal terjedelemben – géppel (times new roman betűtípus, 12-es betűméret) vagy kézzel írva:

  1. II. Rákóczi Ferenc emlékév

A Nemzetpolitikai Államtitkárság 2019-ben II. Rákóczi Ferenc emlékévet hirdetett  annak alkalmából, hogy II. Rákóczi Ferencet 315 évvel ezelőtt Gyulafehérváron erdélyi fejedelemmé választották. 2020. szeptember 17.-ig tart majd az emlékév és az eseménysorozat, amikor Rákóczi egész Magyarország vezérlő fejedelemévé választásának lesz a 315. évfordulója.

  • Hol találhatóak a te régiódban emlékhelyek? Mi a történelmi jelentősége? Hogyan viszik tovább II. Rákóczi Ferenc emlékét ott ahol élsz?
  • Mit üzen ma számodra II. Rákóczi Ferenc? Meséld el életét, miért tartják óriási hősnek nem csak a magyarok, a ruszinok, a szlovákok és a románok is?
  1. Te hogyan látod?

Készíts festményt, rajzot, videót, írj verset, novellát, szösszenetet, értekezést vagy akár dalt arról, hogy te hogyan éled meg a mindennapjaidat a kisebbségben.

Fektesd a hangsúlyt a pozitívumokra. Mi az, ami tetszik? Mik az előnyei annak, hogy kisebbségben élsz? Esetleg, hogyan tudsz fejlődni/kibontakozni ott ahol élsz? Hogyan tudod megmutatni magyarságod büszkeségét a környezetednek legyen az magyar vagy más nemzetiségű?

  1. Magyar iskolák helyzete

Mutass be a régiódból egy magyar iskolának a történetét, jelenlegi állapotát, helyzetét. Mi a magyar nyelvű oktatás jövője az adott településen? Hogyan lehet biztosítani az intézmény fennmaradását?

  1. A nemzettudat és a sport összefonódása

Hős magyarországi, vagy határon túli magyar olimpikonok, focisták, más sportágban kimagasló egyének hatásai a nemzettudatunkra. Sokan vannak köztük akik magyarként valamelyik szomszédos országot képviselték egy-egy nemzetközi eseményen, ezáltal hidat képezve kisebbségünk es a velünk együtt élő többségi nemzetek között! (Ide kapcsolódhat Puskás kultusza is, lehet írni a mai magyar válogatottról, a csíki hokiról vagy pl. a román első osztályban egyetlen magyar focicsapatként küzdő Sepsiszentgyörgyről és szurkolóiról, Dunaszerdahelyről stb.)

  1. Menni vagy maradni – elvándorlás kontra szülőföldön maradás” – videó anyag

Ez a téma mostanában nagyon aktuális az egész Kárpát-medencében. Készíthetsz interjút barátokkal, családtagokkal, tanárokkal, közéleti személyiségekkel, bemutathatod benne szülőfölded képekben is. Technikailag ez már telefonnal is kivitelezhető. Tartalmas filmeket várunk amelyet filmesek birálnak majd.

A nyertes pályázók részt vehetnek a Magyarságismereti Mozgótáborban melynek  a részvétel költségeit az Alapítvány fedezi.

A pályázati anyagot az alábbi referensekhez kérjük elküldeni:

Felvidék:

Kálmán Hajdók Katalin

E-mail: rakoczifelvidek@gmail.com

Postacím: 92901 Dunajská Streda, Bacsáková 241/21, Szlovákia – Slovenská Republika

Telefonszám: 00421 917 777 734

Kárpátalja:

Okulova Nyina

A pályázatokat elsősorban elektronikusan várjuk a karpataljai.referens@gmail.com e-mailcímre. A pályázat postai úton is beküldhető (ezesetben is kérjük az elektronikus verziót is) az alábbi címre:

Dancs Kriszta
Ukrajna, Kárpátalja, Beregszász
Bolugyánszki út 2.  90202

Délvidék:

Meleghy Nándor

Gergely Barnabás

Korom Mari

A pályázatokat elsősorban elektronikusan várjuk a rakoczidelvidek@gmail.com   e-mailcímre. A pályázat postai úton is beküldhető (ezesetben is kérjük az elektronikus verziót is) az alábbi címre:

Gergely Barnabás

IvoLoleRibara 1/2, 21235 Temerin

Erdély:

Gyergyószentmiklós és környéke:

Huszar Ágnes

Köllő Magor Örs

E-mail: rakoczigyergyo@gmail.com

Postacím: Huszár Ágnes, str. Olarilor 25, 535500, Gheorgheni, jud. Harghita, Romania

Hargita megye egyéb területei:

Elekes Ágnes

E-mail: e_agi@yahoo.com

Postacím: 530 122 MiercureaCiuc, Str. Nagy Imre nr. 122.

Kovászna megye:

Zsidó Katalin

E-mail: zsidokata@yahoo.com

Postacím: 525 400 TarguSecuiesc, Str. Petőfi Sándor nr.34 bl.42 sc.B ap.3

Maros megye és Szorványság:

Péntek Bori

A pályázatokat elsősorban elektronikusan várjuk a pentekborbala@gmail.com e-mail címre. A pályázat postai úton is beküldhető (ezesetben kérjük az elektronikus verziót is) az alábbi címre:

407343, Şaula, Nr. 37

Judeţul Cluj-Kolozsmegy