A II. Rákóczi Ferenc Alapítvány, mint a kanadai Rákóczi Alapítvány leányalapítványa a külhoni magyar diákok megsegítéséért dolgozik. Az Alapítvány fő célkitűzése a magyarságtudat fenntartása a magyar származású ifjúságban világszerte, diákok támogatásán keresztül. Ugyanakkor célunk lerombolni azokat az akadályokat (félreinformálás, izoláció, stb.) melyek miatt nehezebbé vált az elszakított területeken élők összetartozása, az egymás szeretetére való nevelés, az élet a nyitottság és a tolerancia jegyében. Azért dolgozunk, hogy megértessük a fiatalokkal, a magyarság jövője nem a széthúzásban, hanem a nemzeti összetartozásban van.

Négy fő tevékenységen keresztül járulunk hozzá a célkitűzések megvalósításához:

a) A Magyarságismereti Mozgótábor:

A II. Rákóczi Ferenc Alapítvány 25 éve szervezi meg külhoni magyar középiskolás diákok kirándulását az anyaországba, figyelmet fordítva a nehéz szociális helyzetben élő diákokra. 2014-ig évente 135 fiatal (Felvidékről, Délvidékről, Kárpátaljáról és Erdélyből) táborozott az Alapítvány segítségével (ami minden költségüket állja, valamint zsebpénzt biztosít a diákoknak), 17 napig, 5 fő helyszínt érintve (Miskolc, Pécs, Győr, Kecskemét, Budapest) ahol 3-3 napot töltöttek, ezalatt körbejárva a nagyvárosok körüli fontos történelmi, kulturális központokat. 2014-től minden évben két busz, tehát 90 diák utazhatott három helyszínre (Miskolc, Pécs, Budapest).

b) Találkozók szervezése:

A tábor szervezői igyekeznek időről időre találkozókat szervezni Magyarországon, vagy az elszakított területeken. Mivel minden táboros a Rákóczi Családi Kör tagjává válik, az Alapítvány fontos feladata, hogy tábor után is keretet biztosítson a találkozásra. Szerveztünk már ilyen eseményt Budapesten, Szabadkán, Kolozsváron, Nagymegyeren és sok más városban a Kárpát-medence egész területén. Az ilyen találkozók alkalmával rendszeres ötletbörzéket tartanak a fiatalok a tábor fenntarthatóságával kapcsolatban, valamint képzéseket szervezünk az emberi jogok, az önkéntesség, a történelem, hagyományaink témakörökben. Átlagosan 100 volt táboros vesz részt az ilyen alkalmakon.

c) Ösztöndíjprogram:

Az alapítvány évente két alkalommal – az őszi és a tavaszi időszakban – 50 határon túli magyar egyetemistát részesít támogatásban. Az adományt a diákok tanulmányi előmenetelük szponzorizálására fordíthatják.

d) Étkeztetési program:

Ezen a programon belül az alapítvány harminc fiatalnak biztosít meleg ebédet minden napra.

Az Alapítvány tevékenyésgét számos kitüntetéssel díjazták. Egyik legnagyobb kitüntetés, melyben az Alapítvány munkásságát elismerték, az első Ifjúsági Károly Díj elnyerése volt 2008-ban. Az Európai Parlament által 2008-ban első ízben meghirdetett Ifjúsági Károly Díjat olyan már működő európai uniós tagállami kezdeményezések pályázhatták meg, melyek az európai identitást illetve az európai integráció gondolatát fejezik ki, illetve ezen eszmékért tevékenykednek. A két lépcsős kiválasztási folyamatban a Rákóczi Magyarságismereti Mozgótábor programja elnyerte mind a nemzeti zsűri, mind az európai zsűri egyhangú támogatását. 2008-ban 400 ifjúsági projekt közül a Fiatalok Határok Nélkül programot ítélték a legérdemesebbnek a díjra.

 

1953
1976
1994
2002
2003
2004
2007
2008
2010
2011
2013
2018
2022
2023

1953

Kanadában megalapították a Rákóczi Szövetséget 

A Szövetség kiemelt céljául tűzte ki a magyar kultúra megőrzését Kanadában. A Szövetség alapító elnöke Korponay Miklós volt, aki azt a célt tűzte ki, hogy e jótékonysági szervezet a kanadai magyarok kulturális igényeit képviselje, őrizze az egyesületek közti barátságos egyensúlyt és együttműködést. 168 különböző magyar egyesület, beleértve a történelmi egyházakat, írta alá az együttműködési szerződést világszerte, de főképpen az Egyesült Államokban és Kanadában, ami ma is érvényben van.

1976

Megalapították a Kanadai Rákóczi Alapítványt 

1976-ban, egy névváltozás után, a Kanadai Rákóczi Szövetségből Kanadai Rákóczi Alapítvány lett. Azóta az Alapítvány fő célkitűzése “a magyarságtudat fenntartása a magyar származású ifjúságban világszerte”, a magyar diákok támogatásán keresztül. Az Alapítvány ösztöndíjakkal, adományokkal és egyetemi konferenciák rendezésével segíti előre a magyar kultúra iránti érdeklődést és annak tanulmányozását az ifjúságban.

1994

A kanadai Rákóczi Alapítvány megszervezte az első Magyarságismereti Mozgótábort

A Mozgótábor ötlete a Kanadában élő Ayklerné Papp Zsuzsától származik, aki férjével, Aykler Bélával Kárpátalján járva tapasztalta, hogy az ott élő gyerekek közül a ’90-es években alig néhányan jutottak el Budapestre. Annak érdekében, hogy a fiatalok jobban megismerjék az Anyaországot és egymást, 1994-ben a Kárpát-medence különböző pontjaiból 80 fiatalt hívtak meg a Magyarságismereti Mozgótáborba.

2002

Megalakult a II. Rákóczi Ferenc Alapítvány a Kárpát-medencei Fiatalokért

A budapesti székhelyű Alapítvány a Kanadai Rákóczi Alapítvány szervezte Mozgótáborokban részt vett fiatalok közreműködésével, önkéntes munkájuk által kezdte meg tevékenyéségét. 

2003

Megalakulásának 10. évfordulóját ünnepelte a Magyarságismereti Mozgótábor

2004

Az Alapítvány ebédprogramot indított Gyergyószentmiklóson

Az erdélyi refrensek javaslatára indították el az étkeztetési programot Gyergyószentmiklóson, ahol a mai napig évente 10 fiatal iskolai étkeztetését támogatja az Alapítvány.

2007

Ayklerné Papp Zsuzsa és Aykler Béla Magyar Fiatalokért díjban részesültek

A Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány Kuratóriuma kiemelkedő tevékenységet felmutató természetes-, jogi-, és jogi személynek nem minősülő társaságok, szervezetek, személyek munkájának elismerése céljából alapította a Magyar Fiatalokért Díjat, mely díj a nagyvilágban szétszóródott magyar fiatalságért tevékenyen részt vállalók munkáját kívánja elismerni.

2008

A Magyarságismereti Mozgótábor elnyerte az első Ifjúsági Károly Díjat

A II. Rákóczi Ferenc Alapítvány rangos nemzetközi kitüntetést kapott 2008. április 29-én. Az Európai Parlament által meghirdetett Ifjúsági Károly Díjat olyan már működő európai uniós tagállami kezdeményezések pályázhatták meg, melyek az európai identitást illetve az európai integráció gondolatát fejezik ki, illetve ezen eszmékért tevékenykednek.

A két lépcsős kiválasztási folyamatban a Rákóczi Magyarságismereti Mozgótábor programja elnyerte mind a nemzeti zsűri, mind az európai zsűri egyhangú támogatását. 400 szervezet közül ítélték ezt a programot a legérdemesebbnek a díjra. A zsűri értékelésében hangsúlyozta, hogy a Mozgótábor megvalósítja a szabad, diszkrimináció-mentes Európa eszméjét, ahol valamennyi polgár egyenrangú, éljen bármely tagállamban is. Külön értéknek ítélték meg, hogy Szerbia és Ukrajna fiataljai is részt vehetnek a táborban, ezáltal is szorosabbra fűzve a szálakat az Európai Unió és ezen oszágok között.

 

2010

Antall-díjjal tüntették ki a kanadai Rákóczi Alapítványt

Az Antall-díj azon személyek tevékenységét kívánja elismerni, akik munkájukkal eredményesen szolgálták, és jelenleg is szolgálják a nemzet felemelkedésének ügyét. 2010-ben ezt az elismerést a Tudásközpont a Rakoczi Foundation Canada elnökének, Ayklerné Papp Zsuzsának ítélte oda.

2011

Étkeztetési program Kárpátalján

A kárpátaljai referensek kezdeményezésére étkeztetési programot indított Ungváron az Alapítvány.

2013

Megalakulásának 20. évfordulóját ünnepelte a Magyarságismereti Mozgótábor

2018

Megalakulásának 25. évfordulóját ünnepelte a Rákóczi Mozgótábor

2022

Dr. Papp Aykler Zsuzsa, a Rákóczi Alapítvány elnökeként a Kárpát-medencében és a nyugati diaszpórában végzett munkájáért, 2022. szeptember 16-án megkapja a Magyarország Barátja Díjat. Az elismerést prof. Dr Vízy E. Szilveszter, a Magyarország Barátai Alapítvány elnöke adta át.

2023

Három év kényszerű pandémiás kihagyás után ismét megrendezésre kerül a Rákóczi Mozgótábor – Diákok Határok Nélkül Program. Ebben az évben ünnepli egyben a Mozgótábor fennállásának a 30. évfordulóját is.