Rákóczi Virtuális Gála határok nélkül

A kanadai magyar diaszpórában már hosszú évek óta az újévi kulturális események sorozata a Rákóczi bállal kezdődik Torontóban. A tavaly januári esemény után senki nem gondolta, hogy pár hét múlva kitör a világjárvány és ezzel együtt minden program törlésre kerül. Közel egy évvel a szigorú intézkedések bevezetése után is a pandémia uralja mindennapjainkat, ennek ellenére a Rákóczi Alapítvány lelkes vezetősége nem mondott le a hagyományos január végi programról, Csadi Zoltán és Diósady András műsorvezetésével virtuális műsort szerveztek. Az online Rákóczi Gálára a világ több pontjáról, Torontótól Floridáig, Budapesttől Olaszországig kapcsolódtak be.

A 68 éves múltú Rákóczi Alapítvány a Kárpát-medencében nehéz körülmények között élő fiatalok támogatását tűzte ki célul. A virtuális gála egy köszönetnyilvánítás is volt az önzetlen támogatók fele. Több videó bejátszásban ismerhették meg a résztvevők a Rákóczi Alapítvány karitatív programjait, így a közel három évtizedes múltú Magyarságismereti Mozgótábort, amelyet számos kanadai támogatónak köszönhetően tartanak meg évről évre. A kárpátaljai étkeztetési programról készült kisfilmben fiatalok mondtak köszönetet az Alapítvány támogatóinak a meleg ebédekért.“Sok minden változik körülöttünk, de a nagy meleg ebéd nem” – összegezte a program tízéves sikerét Keszler Stella, az étkeztetési program kárpátaljai koordinátora.

A Rákóczi Alapítvány Kanadában is kiterjedt tevékenységet folytat. A Torontói Egyetemen működő Magyar tanulmányok program fő támogatója az Alapítvány, ahol nemcsak konferenciák megszervezésében, de vendégtanárok fogadásában is segítséget nyújt. A torontói Szent Erzsébet Magyar Iskola magyar nyelv, kultúra és történelmi képzéseit is segíti a szervezet, illetve két tanterem kialakításában is támogatást nyújtott a közelmúltban az Alapítvány, az egyik terem a Rákóczi nevet kapta.

Dr. Aykler-Papp Zsuzsa, a Rákóczi Alapítvány elnöke köszöntőbeszédében kiemelte, ezekben a nehéz időkben szívmelengető érzés látni, hogy sokan támogatják az alapítvány célkitűzéseit, közösen pedig egy jobb világot teremthetünk. “A pandémia nagyon nehéz helyzetbe hozta a jótékonysági szervezeteket is, de a munkánk folytatódik. Ugyan még túl korán van, hogy az idei Magyarságismereti Mozgótábor szervezéséről döntsünk, a további feladataink a megszokott rendben folyatódnak. Idén 76 ösztöndíjat osztottunk ki nehéz helyzetben lévő diákoknak, néhányukkal a virtuális bálon is megismerkedhetünk. Tanuljanak Ungváron, Marosvásárhelyen, Szabadkán, Komáromban, Budapesten vagy Torontóban, továbbra is támogatjuk azokat a diákokat, akik nehéz helyzetben vannak.” –mondta.

Az Alapítvány tavalyi programjaiból Dr. Aykler-Papp Zsuzsa többek között a trianoni esszépályázatot emelte ki, amelyre közel száz írás érkezett: “Ezek a pályázatok bizonyítják, hogy a határon túli ifjúságnak van jövőképe, van kire építeni és számítani. Örülünk, hogy ehhez a Rákóczi Alapítvány hozzá tud járulni, meg tudjuk erősíteni őket” – fogalmazott.

Az eseményen Potápi János nemzetpolitikáért felelős államtitkár is üdvözölte a gála résztvevőit. A politikus az Alapítvány példamutató tevékenységére hívta fel a figyelmet:

Nagyra értékeljük és köszönjük a Rákóczi Alapítvány karitatív tevékenységét, melynek keretében a Kárpát-medencében élő fiatalok mindennapjait könnyítik meg és egyetemi tanulmányaik végzéséhez nyújtanak segítséget. Kiemelten hálásak vagyunk, amiért a kialakult járványügyi helyzet ellenére sem csökkent a támogatók adakozási kedve. Ennek hála a jótékonysági programok töretlenül folynak tovább és minden támogatott érezheti, hogy nincs egyedül ebben a kivételesen nehéz időszakban sem.”

Dr. Vass Salazar Mária, Magyarország kanadai nagykövete köszöntőbeszédében méltatta a Rákóczi Alapítvány online gálájának sikerét. “Magyarország nagyköveteként különleges megtiszteltetés, hogy részt vehetek a Rákóczi Gálán. Az Alapítvány hosszú múltra visszatekintő, példaértékű tevékenysége méltán örvend hatalmas elismerésnek Kanadában, Magyarországon és szerte a Kárpát-medencében.” – mondta.

Az alapítvány jótékonysági és ösztöndíjprogramjai az életre szóló kapcsolatokat teremtő táborok, a magyarság összetartozásának és a magyar kulturális értékek továbbadásának  a legnagyobb elismerést érdemlő tevékenységei” – fogalmazott a nagykövet.

A Diaszpóra Tanács kanadai elnöke, Szenthe Anna kiemelte, a Rákóczi Alapítvány mozgótábora egyedülálló kezdeményezés a diaszpórából: A Magyarságismereti Mozgótábor a diaszpóra  egyetlen oktatási programja, amely Közép-Kelet Európa és Észak-Amerika diákjait hozza össze.” A kanadai magyar diaszpóra szervezetei nevében is szeretettel gratulálok az Alapítvány munkájához és további sikereket kívánok” – összegezte Szenthe Anna.

“Örülök, hogy együtt lehetünk, és a tradíció nem szakad meg” – utalt Palkovics Valér arra, hogy a pandémia ellenére is sikeres online módon ünnepeltek a rákóczisok. A torontói főkonzul a gálán vetített, fiatalokról szóló videókról osztotta meg gondolatait. Megható látni a gyerekek köszönetét és a hálát az alapítvány és támogatók felé. Az elmúlt három évben, mióta szorosabban is megismerhettem az Alapítvány tevékenységét, amikor csak eszembe jut a Rákóczi Alapítvány, akkor valójában a magyarságtudat, az értékeink megőrzése és közvetítése, a kárpát-medencei magyar tehetséggondozás, a gyermekek támogatása és az önzetlenség, jótékonyság, szerénység valamint a haza és az emberszeretet gondolatai jutnak eszembe” – fogalmazott a főkonzul.

A virtuális eseményen videó bejátszásban gondoskodott a jó hangulatról Magyar Kálmán prímás, a torontói Kodály Táncegyüttes és Koncz Kriszta énekesnő. A műsor Csűrös Arnold és Sorbán Boglárka, korábbi táborosok szívhez szóló videójával zárult, amelyet megtekintve még a kívülállóknak is nyilvánvaló válhatott milyen nagy jelentősége van az Alapítvány munkájának a külhoni fiatalok életében.

Az Alapítvány vezetősége nagyszerű munkát végzett a gála virtuális megszervezésével és a sikeres online rendezvényt leginkább a trianoni emlékévben is sokat hallott szóval illusztrálhatjuk: Összetartozunk.

írta: Csibi Balázs

Rákóczi Virtuális Gála határok nélkül” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük