Rákóczi Alapítvány – Segítség a szükség idején

A kárpátaljai magyarság sorsa soha nem volt könnyű. Megannyi nehézséggel és teherrel kellett már az évek során szembenézniük. Azonban az idei év februárjában bekövetkezett események még inkább felforgatták a térségben élők életét. Az orosz-ukrán konfliktus kirobbanása olyan problémákat okozott, amelyek megoldására sem a kárpátaljai, sem az ukrajnai emberek nem voltak felkészülve és nem is lettek volna képesek azok megoldására segítség nélkül. Ahogyan végül kiderült: nem is kellett ezzel egyedül megbirkózniuk.

A világ számos pontján fogtak össze a különböző intézmények, szervezetek és magánszemélyek, hogy betöltsék a kialakult szükségeket és segítsenek a bajbajutott embereken. Így tett a kanadai Rákóczi Alapítvány is.

Az Alapítvány munkája bőven visszanyúlik a háború előtti időkre, hiszen több száz kárpátaljai fiatalt ajándékoztak meg életre szóló élményekkel a Magyarságismereti Mozgótábor keretein belül, támogatták felsőoktatási tanulmányaikat, nyomon követték életük alakulását az azt követő években is, étkeztetési programot működtetnek Ungváron, valamint támogatják a Ráton működő Szent Mihály gyermek és rehabilitációs központot is.

A háború kirobbanása után a Rákóczi Alapítvány minden forrását és erejét arra összpontosította, hogy segítségéről biztosítani tudja nem csak az ott élő fiatalokat, de minden kárpátaljai magyart. Így indultak el az újabb ösztöndíj programok, étkeztetési támogatások, adománycsomagok és pénzügyi támogatások.

Felvették a kapcsolatot olyan szervezetekkel, amelyek kifejezetten a kárpátaljai és ukrajnai helyzetet próbálják enyhíteni, mint például a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Maria Pokrova Jótékonysági Alapítvány, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége. Ezen szervezetek munkáját pénzügyi támogatással segítette az Alapítvány. Ezekből a támogatásokból

– a jánosi, balazséri, újlaki és csetfalvai idősek között 80 élelmiszercsomag került kiosztásra,

– biztosították a nagyberegi ingyen konyha műkösését, ahol naponta 100 fő étkezik,

– a császlóci óvodában 25 fő kapott segélyt,

– élelmiszert, ivóvizet és higiénés csomagokat biztosítottak a kárpátaljai lakosoknak és a belső-ukrajnai menekülteknek,

– támogatták több kárpátaljai menekültközpont munkáját,

– támogatásban részesítették a tiszabökényi katolikus közösséget is.

Az Alapítvány felkereste azokat a kárpátaljai fiatalokat is, akik korábban már valamilyen módon kapcsolatba kerültek a szervezettel, és őket – összesen 40 fiatalt – ösztöndíj és rendkívüli segély formájában támogatott.

Bár a kialakult helyzet mindenki számára nehéz és kilátástalan, a kanadai Rákóczi Alapítvány továbbra is szívügyének tekinti, hogy lehetőségeihez mérten segítségéről és támogatásáról biztosítsa a kárpátaljai magyarságot és az ukrajnai menekülteket.

A cikk megjelent a Kápátalja.ma és a Kárpáti Igaz Szó oldalán.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük