A Beregszásztól 5 km-re elterülő Makkosjánosiban található Helikon Hotel és Étterem a környék egyik legnagyobb és legismertebb komplexuma. Számos konferencia, kulturális rendezvény, hivatalos esemény helyszíne békeidőben. Február 24 óta azonban a makkosjánosi étterem és hotel élete is megváltozott. Bíró Tibor, a Helikon Hotel és étterem tulajdonosa nemcsak vállalkozóként, de magánemberként is igyekszik segíteni, a lehető legtöbbet kihozni az élet adta helyzetből. Vele beszélgettünk.
- Hogyan élték meg családi vállalkozásként a háború hírét, mi zajlott a Helikon háza táján a háború első időszakában?
Kezdeném a február 24-el, és talán néhány nappal korábban. Azon a héten gőzerővel készültünk a 10. Magyar konyha hetére, mindennapra minden asztalunk le volt foglalva, élőzenével, nagy lendülettel vártuk. Február 24-én kezdődött volna, és aznap reggel bejelentették, hogy kitört a háború. A háttérben (arra mutatva) még most is ott van az aznapra készített dekorációnk, amit úgy döntöttünk itt hagyunk egyelőre. S amikor már intenzíven belecsöppentünk a háborús hangulatba, a kollektívával tanácskoztunk. Azt gondolom ilyenkor a legrosszabb a pánik, ilyenkor kell megállni és lehetőség szerint bölcs gondolkodással döntést hozni. Nekünk is 1 nap alatt kellett döntést hozni. A kollektívával mikor tanácskoztunk és elmondtam, bárhova megyünk a világba, igazán otthon csak itt, itthon leszünk. Mehetünk, kereshetünk, de én a mai napra még nem érzem azt, hogy Kárpátalján még olyan nagy tragédia lenne, mint kelet Ukrajnában. Igen a háború hangulata, gazdasági hatása itt van, de valós katonai veszély egyelőre nincs. Ha elmenekülünk, itt hagyjuk épített értékeinket, csak kárt idézünk elő a kárpátaljai magyarság számára. A kollektíva rövid időn belül döntött, egykét-kivétellel maradtak. Én büszke vagyok rájuk. Én szavamat adtam itthon megvédem őket, s ha már oda kerülünk, hogy menni kell, meg fogom oldani, hogy mindenki biztonságban legyen. De míg van esély rá, maradjunk itt az utolsó pillanatig. Én leszek az utolsó, aki távozni fog.
- Hogyan zajlanak a mindennapok jelenleg?
A mai napra már a háború 60. napján is túl vagyunk, mi dolgozunk. Az első két hétben valóban a rendkívül tehetős emberek érkeztek. Aztán érkeztek a középrétegből. A mai napra oda jutottunk, hogy olyan emberek maradtak, akiknek valóban nincs pénzük, akik igénylik az ingyen szállást és ételt. Az első pillanattól felajánlottam, hogy a gyerekeknek 18 éves korig ingyen szállást biztosítunk, ingyenes reggelivel. Március 16-án pedig elindult a Hungary Helps program Kárpátalján, elsőként a mi bázisunkon. Mindez Grezsa István miniszteri biztosnak, a Magyar Kormánynak és Kudlotyák Krisztina programkoodinátornak köszönhetően. Innentől kezdve 300 egytálétellel látjuk el az ungvári vonatállomásra érkezőket, a jelenleg itt tartózkodó menekülteket és a község időseit. Az első pillanattól magánemberként is segítettem az ügyet, mellé álltam. Több okból is. Ugye már március dekerán kezdtek jönni a valóban menekült emberek, akik igényelték a meleg ételt. Aztán a következő az, hogy munkamegtartás szempontjából. Mivel egyre szegényebbek érkeznek, így a munkatársaimnak sem tudtam volna már a megélhetést biztosítani, és rá lettünk volna kényszerülve arra, hogy a kollektívánk tagjai itt hagyjanak bennünket. Ugyanakkor a Magyarország Segít programnak köszönhetően még fenn tudjuk tartani magunkat. Csak a Helikon és programban segítő emberek száma eléri a 25 főt. Nagyon hálás vagyok ezért a Magyar Kormánynak, Grezsa Istvánnak és Kudlotyák Krisztinának, ők az összekötőkapocs és általuk van lehetőségünk dolgozni, nem kellett bezárnunk. Amíg zajlik ez a program az embereinket itt tudjuk tartani, tudunk számukra munkát és megélhetést biztosítani.
- Hogyan éli meg vállalkozóként a helyzetet? Mekkora kihívás ez a háború egy ilyen étterem és hotel üzemeltetésekor?
Való igaz, egy ilyenre nem voltunk felkészülve. Elmúltam 60 éves, de ilyen helyzetben még nem voltunk. Már nem tudunk előre tervezni, legalább egy hónappal akár. Nem látjuk a végét ennek. Mindennap úgy próbálunk dolgozni, hogy a mai napnak és reménykedve várjuk a holnapi napot. A menekültek közül még vannak páran. Most szinte teltházzal dolgozunk május 1-ig, azonban azt követően a hotelben pangás várható, hiszen azok a cégek akik lefoglalták, ők vonulnak vissza más megyékbe.
- Hogyan tekintenek a jövőbe?
Jelen pillanatban ahhoz, hogy munkatársainkat meg tudjuk tartani szükséges a folytonosság. S még nem beszéltünk az energiahordozók árairól, annak köszönhetően nem mínuszba jöttünk ki, egy ekkora komplexum esetében, hogy még volt némi fatartalékom, amivel tudtuk a fűtést biztosítani. Vége a fűtési szezonnak, ez is ad némi könnyítést. De ezen túl is kell fizetni az ipari gázt, villanyt, adókat, fizetéseket – nem könnyű fennmaradni ebben a helyzetben. Nehéz ez fizikailag és morálisan is, mindennap meg kell küzdeni azzal, hogy mi lesz holnap. Őszintén mondom, ha nincs fatartalék, és fizetni kell a gázt, be kellett volna zárni. Igy túléltük, reménykedünk benne, hogy ezután is. Mi nem látjuk a végét, tesszük a dolgunkat és reménykedünk a Magyar Kormány támogatásában, hogy ők nem fordulnak el tőlünk, ők ide fognak figyelni és támogatni fogják vagy ezt a programot, vagy tudnak majd segíteni abban, hogy talpon maradjunk.
A cikk a Kanadai Magyarság hetilap korábbi számában jelent meg.