„Friss hangok a perifériáról” – könyvbemutató a Rákóczi Alapítvány szervezésében

Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt a Rákóczi Alapítvány
által szervezett könyvbemutatóra.

DÁTUM: 2021. november 21-én  (vasárnap)

KEZDÉS: 19:00 (Magyarországon)

20:00 (Erdélyben)

13:00 (Torontóban)

HELYSZÍN: a II. Rákóczi Ferenc Alapítvány facebook oldala (élő közvetítés)

 

A könyvbemutatón az érdeklődők megismerhetik a Rákóczi Alapítvány kiadásában megjelenő Friss hangok a perifériáról című esszékötetet, találkozhatnak az alkotókkal, részleteket hallgathatnak az egyes írásokból.
A közölt írások egy esszépályázat eredményei, olyan fiatalok, diákok és szakemberek írásai, akik nemzeti kisebbségben élnek négy Magyarországot körülvevő országban: Erdélyben – Romániában, Felvidéken – Szlovákiában, Kárpátalján – Ukrajnában és a Vajdaságban – Szerbiában. Számos tanulmány tárgyalta már a trianoni békeszerződés következményeit és kihívásait különböző összefüggésekben. Ez a könyv azonban más: azt vizsgálja, hogy a jelenlegi fiatal generáció, melynek családja három nemzedéken keresztül kisebbségi sorban élt, hogyan látja annak a békeszerződésnek a hatását, amely ennyire hosszútávon befolyásolta életüket. Nem csupán a múlt fájdalmas örökségét boncolgatják, hanem egy bizakodó jövő felé vezető utat is javasolnak. Szavaikat meg kell hallgatni.

„Friss hangok a perifériáról” – könyvbemutató a Rákóczi Alapítvány szervezésében” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Bucsányi Mária Válasz a bejegyzésre

    Tisztelt Elnok Asszony!

    A napokban kaptam meg postan a „Friss hangok a perferisrol”cimu konyvet, melyert szertenek koszonetet mondani. Azt gondolom, hogy a bevezetot irt dr. Szathmary Emoke kozbenjarasanak koszonhetem , hogy megkaptam a sok ertekes gondolatot tartalmazo esszet. Emoke unokahogom, sajnos keveset talalkozunk, de e-mailon tartjuk a kapcsolatot.

    Meg egyszer koszonet erte es a sok ertekes munkajukert, udvozlettel:
    Bucsányi Mária

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük