25 év.
Hosszú idő.
Egy ember életében az első negyed évszázad talán a legfontosabb. Ekkor válik felnőtté, megtanul felelősséget vállalni a tetteiért, és egy közösség teljes értékű tagja lesz. Az első mérföldkő, mely egyszerre jelzi a múlt: a megszerzett élmények, emlékek és tapasztalatok sokaságát és sejtetni engedi az ezernyi titkot és csodát rejtő ismeretlen jövendőt.
A Kanadai Rákóczi Alapítvány 25 éve szervezi a Rákóczi Mozgótábor – Diákok Határok Nélkül programot.
Határon túli magyarként megőrizni a kultúránkat, az identitásunkat, az anyanyelvünket, az anyaországon kívül, ott, ahol a többségi nemzet nem magyar. Olyan kihívás ez, mellyel napról napra szembe kell néznie a Kárpát-medence különböző tájain élő magyar fiataloknak és túl ezen persze meg kell felelniük a modern kor kihívásainak is.
Identitás, kultúra, anyanyelv, nemzet. Mit jelentenek vagy jelentenek-e még egyáltalán valamit ezek a szavak?
Nemzetiség és állampolgárság, külön fogalmak ezek, de sokak számára ez a két szó érzésben és hovatartozásban mégis egyet jelent és mi, akik a Rákóczi Alapítvány munkásságát ismerjük, a közös célok megvalósításáért dolgozunk és a Rákóczi Családi Kör tagjai vagyunk hisszük, hogy ez így is van, hiszen mindannyian egy nagy család részesei vagyunk. De hogyan éljük meg azt, hogy magyarnak valljuk magunkat, mégis mások vagyunk? Kisebbségi lét és magyar nemzetiség furcsa kettősség ez, mely egyszerre összekapcsol és elválaszt.
Miként lehet ezt megélni, a különbözőségből fakadó rengeteg jó és rossz élményt, hogyan lehet feldolgozni?
Az elmúlt 25 év alatt megélt pillanatok, a Rákóczi Táborban megszerzett tapasztalatok és élmények, a napjainkra már több mint 3500 főt számláló Rákóczi Családi Kör közösségéhez való tartozás erős érzése segít miket és megmutatja az irányt, hogy merre lehet tovább menni és hogyan lehet élni a 21. században határon túliként, emberként és magyarként.